Nem az számít, hány éve vagy a pályán, a lényeg, hogy szeress IT toborzással foglalkozni!
Nem az számít, hány éve vagy a pályán, a lényeg, hogy szeress IT toborzással foglalkozni!
Lehetsz junior, aki még csak most bontogatja a szárnyait, mi megtanítunk arra, hogyan légy jó partner a toborzásban és a saját branded építésében is segítünk, hogy egyszer akár Te is saját lábra állhass.
Lehetsz senior, aki már egy ideje kacérkodik a szabadúszás gondolatával, nálunk Te osztod be magadnak az idődet, de közben mégis van egy kis összehangolt csapat, akivel együtt gondolkodhatsz és a sikereidet együtt élheted meg.
Abban hiszünk, hogy mindenki úgy éri el a céljait, ahogy neki a legjobb - legyen szó módszerekről, időbeosztásról, helyről -, ezért is vagyunk a szokásosnál is rugalmasabbak.
Ha szívesen dolgoznál ilyen feltételek mellett, keress meg minket! :) >> hello@talentstack.eu
Kedden szusszantunk egyet és csapatépítő napot tartottunk, sok játékkal, nevetgéléssel, sztorizással, grillezéssel, fröccsözéssel, tortával. Okunk volt ünnepelni!
Koronavírus ide vagy oda, nálunk nem áll meg az élet és feladatból sem lett és lesz ezután sem kevesebb.
Mindig is szívügyünknek tekintettük az álláskeresői oldal támogatását, tesszük ezt olykor “hivatásszerűen”, a hétköznapokon magánemberként ismerősöknek, barátoknak, ismerős ismerősének és barát barátjának.