A conversation with Túri Feri about recruiters and the IT market

Peti: Impresszív, és sok éves fejlesztői tapasztalattal rendelkezel. Mikor, milyen platformon kezdődött a szerelem? :)

Feri: 12 éves korom körül (~1989-ben), majd 30 éve, anyám egyik barátnőjénél voltam vendégségben, akinek fia mutatta meg Atari számítógépét. Eztán én is rágni kezdtem apám fülét, hogy nekem is kell egy ilyen szerkezet. Az újságárusnál 1989-ben megláttam a Commodore Világ (CoV) 1. számát, amin egy számomra izgalmas Nindzsás játék volt látható (The Last Ninja).

Elhatároztam, hogy ha törik ha szakad, megszerzem ezt a játékot. Mivel idehaza a C64 és sok hasonló nyugati termék cocom (embargós) listán volt, apámnak majd 1000 km-t megtéve Lada 1200-asával, egészen Bécsig kellett vezetni, hogy vegyen egy C64-et. Valahol itt kezdődött minden. Azóta sem múlik el egy perc sem, hogy apám áldozatvállalása ne jutna eszembe. Ebben az időben egyébként még alapvetően néhány számítógépes szakkörön kívül az átlag ember nem találkozhatott nagyon számítógépekkel. (Ott is csak úgy, hogy 3-an ültek egy géphez.)

Még nem tudtam, mit fogok ezzel az egésszel kezdeni, csak vonzott és érdekelt. Fogalmam sem volt, hogy mennyit lehet vele keresni és sosem volt ez szem előtt.

Peti: Mi a hobbid, mivel foglalkozol szabadidődben?

Feri: Érdekel pl. a pszichológia. Annak idején az egyetemen gyakorlatilag egy pszichó órát “szét tudtam verni” a kérdéseimmel, annyira el tudtam néha téríteni az előadót az eredeti témától. Persze nem ez volt a cél. Túlontúl kíváncsi voltam és nem féltem kérdezni, ha már a tanárok felajánlották a lehetőséget erre:)

Ami egyik oldalról egyértelműnek látszik, sok esetben nem az. Tele vagyunk olyan felfogással, amelyet hallottunk, tanultunk valahonnan, de amelybe soha bele se gondoltunk mélyebben. Ha az ember leás a gondolatok mélyére, sok mindent képes megkérdőjelezni.

Egyébként több minden is érdekel, 30 éves koromig pl. egyáltalán nem érdekelt a politika, ma már napi szinten követem a politikusok tevékenységét és ahol lehet hangot adok nemtetszésemnek. Érdekel a környezetvédelem is, sokat olvasok róla. Igyekszem a saját környezetemben megtenni azt, amit meg lehet és minimálisra csökkenteni a család szemét / károsanyag kibocsátását.

Szeretek horgászni is, gyakorlatilag egész általános- középiskolás nyári szünetemet a folyóparton töltöttem, ma már csak néha van rá mód és idő. Hobbinak mondanám a kutyáimat is, amelyekre rengeteg időm megy el. De ők valójában ennél jóval többek.

Peti: Mi a kedvenc könyved, számítógépes játékod, filmed?

Feri: Kedvenc könyvem nem igazán van, mert ha olvasok túlságosan sok könyvbe kezdek bele és túl lassan olvasok. Így rendszerint sose végzek eggyel se. Olvasok 10 oldalt, leteszem a könyvet és 1 héten keresztül munkába menet töprengek az olvasottakon. Nem szeretek sokat olvasni, mert nem tudom feldolgozni a mondanivalót, ha rohanok az olvasással, így aztán lassan olvasok. (A könyvet se 1 hét alatt írták, a feldolgozásához az írással arányos időre lenne szükség.) Többnyire az életrajzi könyveket kedvelem vagy a megtörtént esetek alapján íródottakat. Érdekel, hogy mi volt az emberek motivációja, hogy azzá váltak, amivé váltak.

Számítógépes játékok közül elsősorban az RTS játékokat kedvelem. C&C, Starcraft, Warcraft jellegű RTS-eket, de gyakran játszok a lányommal, unokaöcsémmel is túlélős játékokat. (Don't starve Together, Green Hell, stb. ) A generációk közti remek kapcsolódás lehet a közös online játék, ahol nem az életkor nem számít.

Kedvenc filmek. Az 1973-as Pillangó (Papillon) (Steve McQueen, Dustin Hoffman) vagy pl. az "Egy kisebb Isten gyermekei." Az olyan filmeket kedvelem, amelyek meggyötörnek, amelyen keresztül mások szenvedéseibe belelátva jobb emberré válhatok. A lőjünk szét mindent és a végén mindenkit szétverve győzünk típusú akciókat nem igazán kedvelem. Sajnos kevés az olyan film, ami érdekelne. Azért, mert kevés a mély, elgondolkodtató film.

Peti: Egy facebookos csoportban nemrég felmerült a téma, hogy érzésre hígul a programozó / fejlesztői piac. Neked mi a véleményed?

Feri: Amikor én elkezdtem ezzel az egésszel foglalkozni, még nem volt ekkora sláger téma az IT. Jóformán néhány szemüveges nerd-en kívül a programozással senki sem foglalkozott. Ma rengeteg embert öntenek be a bootcampek a piac leveses táljába. A bootcampek általában a pályamódosítókra fókuszálnak. Ezek az emberek jó eséllyel soha nem lesznek olyan képzettek, mint aki 1000 szállal és múlttal kötődik az IT-hoz.

Olyan mintha a sebészetet OKJ-s tanfolyamon tanítanánk, ahol csak arra koncentrálnánk, hogy megtanítsuk hogy kell bevarrni egy sebet, stb. Aki leegyszerűsíti a fejlesztést seb összevarrás szintjére, az sose fog produkálni minőségi terméket. (De talán manapság talán nincs is szükség rá) Sajnos a "segédmunkások" elméleti tudása hiányos, mérnöki koncepció 0. Az egyetemen - amennyiben azt rendesen elvégzi az ember -, nem elsősorban konkrét szaktudást tanul az ember, hanem mérnöki hozzáállást. Pontosságot, precizitást, kutatást, általános problémamegoldást. MÉRNÖKI HOZZÁÁLLÁST. 5 éven keresztül.

De talán az igazán bűnös a piac, amely leegyszerűsítette a fejlesztést a kódtákolás és "verjükbe" segédmunkás szintjére és ahelyett, hogy a kódminőségre koncentrálnának, helyette gyorsan összedobott várakat építenek, amelyet aztán a legnagyobb tervezők és mérnökök se tudnak soha helyrepofozni, ha beüt a krach. Ezt az egészet a számítástechnika dinamikus fejlődése implikálta. Sokkal hamarabb van ugyanis szüksége az iparnak a fejlesztőre, mint amely idő szükséges volna ahhoz, hogy minőségi és szakmájuknak elkötelezett fejlesztők szülessenek.

De ahelyett, hogy az ipar mondjuk jelentős összegeket fordítana utánpótlás nevelésre, helyette mindenki a piacról szeretne felvenni. (Halászni szeretne mindenki, nevelés helyett.) Szükség volna egy olyan programra, amely a gyerekeket akár általános iskolás koruktól fogva pártfogolja. Hogy egy cég 20 évvel azelőtt ott legyen az ember életében, hogy egyáltalán termőre fordulna a kapcsolat. Biztos van ilyen, de én még ilyet nem láttam. Ez nyilvánvalóan költséges dolog, de ha jó és elkötelezett embert akarnak maguknak a cégek, talán ezt az utat kellene követni.

Peti: Hasonló kérdések felmerülnek recruiter ismerőseimmel folytatott beszélgetések közben is a mi szakmánkra. Te hogy látod, régebben jobbak voltak a recruiterek/fejvadászok, vagy inkább javuló tendenciát látsz?

Feri: Sajnos nem látok javuló tendenciát, viszont romlást se. (Ha ez bátorít.) Annyi a különbség, hogy talán több a fejvadász cég, mint korábban, de a fejvadászok kb. ugyanúgy teljesítenek. Ugyanúgy nem tudnak semmit a pozícióról / cégről, mint korábban. A különbség talán annyi, hogy most nem 2 cég hirdeti ugyanazon vállalat állás lehetőségeit, hanem 5. Én úgy gondolom, ha kimennék az utcára és fognék egy embert, majd kinevezném fejvadásznak kb. ugyanolyan sikerrel vadászna le bárkit, mint egy elméletileg ehhez értő szakember.

Szakértelmet, emberséget, korrektséget, szavahihetőséget, pontosságot, elhivatottságot szeretnék látni, ha egy fejvadásszal találkozok és azt, hogy nem véletlenül engem talált meg, hanem halál pontosan tudja azt, hogy én kellek az adott pozícióra, senki más. A tudatlanságot nem tartom bocsánatos bűnnek. Amikor egy interjún megjelenek, elvárom, hogy a fejvadász tudjon választ adni az összes kérdésemre és soha ne halljak olyat, hogy "Nincs elég információm". Sajnos ettől még nagyon messze vagyunk. Lehet van 1-2 jobb szakember, de ritkaságszámba mennek.

Az előbb említett szavahihetőség hiánya nagyon nagy probléma. Amikor egy fejvadász visszajelzést ígér (vagy bármi mást) és ezt nem teljesíti az ígéretét, az bever egy szeget az együttműködés koporsójába. Persze megértem, hogy sokszor nem olyan könnyű az ígéretet tartani (már csak a megrendelő miatt sem), de mint álláskeresőt rohadtul nem érdekel, hogy a recruiter mi miatt nem adott visszajelzést. Hogy nem volt ideje, hogy neki se adtak, stb. amikor a főnök megkérdezi tőlem, hogy kész van-e a feladat, akkor őt sem fogja érdekelni, hogy én összevesztem-e a feleségemmel és ezért nem készült el vagy azért, mert egész éjjel csapattam a helyi kocsmában.

A recruiterek azt felejtik el, hogy valahol az állásra jelentkező is ügyfél, nem csak az a megrendelő, aki a 3 milliót elutalja egy-egy sikeres kihelyezés után. A magyar piac kicsi. Könnyen lehet, hogy 1-2 év múlva megint ugyanaz az ember jön szembe, akivel már egy korábbi interakció során elbántál. Ráadásul könnyen lehet, hogy mondjuk már egy másik gúnyában. (Álláskeresőből a megrendelő képviselője.)

Akinek van egy kis előrelátása, az ezeket a dolgokat érti és úgy viselkedik, hogy ne csak a jelen gyümölcseit szüretelje, hanem a jelenben magokat is vessen, amelyek a jövőben fordulnak termőre.

Peti: A LinkedIn aktivitásod alapján sok témában van igen markáns álláspontod. Ezek között talán a recruiter/fejvadász téma az egyik leggyakrabban visszatérő. Milyen élmények, tapasztalatok formálták a véleményedet?

Feri: A leírtaknak sokszor sokféle célzata van. Jellemzően inkább csak egyfajta lakmusz papírnak szánom, amely lehetőséget biztos az egyes esetleges ellenvéleményeken keresztül egyfajta teljes(ebb) ok - okozati megértésnek. Jó néhányszor direkt provokálok, sztereotípiákra rájátszva, olyan véleménnyel, amellyel én magam sem értek 100%-ig egyet. Ha neked szegezik a vélemény fegyverét, elő tudsz-e rántani valamit, amivel megvéded magad, vagy beismerve az esetleges vádakat füled - farkad behúzva elkullogsz? Van a véleményeknek egyfajta ostorozási célzatuk is.

Tessék szépen mindenkinek magába néznie és változnia kb. ez az üzenet. Persze van úgy, hogy nem az a hatás, mint amit az ember remélne. Pl. lesüllyedünk a személyeskedés meg a "beteg troll" hozzáállás szintjére. Ha az élményeket kell említeni, többnyire nincs pozitív vélemény. Bár akad 1-2 közülük. Ezeket is megírom / megírtam LI-re nem csak a negatívakat. Úgy érzem nagy a tudatlanság fejvadász oldalon, a korrektség- (nem jelentkezik, eltűnik, ígér, stb.), az emberség hiány, stb.

Ezek nem feltétlenül a fejvadász miatt következnek be. Sok esetben az ügyfél nem ad korrekt tájékoztatást, stb. De én úgy gondolom, hogy az ügyfelet nevelni kell és nevelni is lehet. Meg kell tanítani azt, hogy ha korrektül viselkedik az hosszabb távon előnyt jelent és nem hátrányt. A fejvadász minden esetben az ügyfél képviselője is. Ne csodálkozzon egy fejvadász se, hogy ha az ügyfelük etikailag megkérdőjelezhetően jár el, akkor a gyűlölethullám rájuk fog hullani és nem (csak) az ügyfelükre.

Tudom, hogy nehéz, de az embernek úgy kell viselkedni minden körülmények közt, hogy a gerincét ne áldozza be. Ha engem olyan körülmények közzé kényszerítenének, hogy választanom kellene az éhenhalás vagy becsület közt, akkor gondolkodás nélkül a becsületemet választanám. Nem játszanék szerepet egy olyan történetben, amit korábban a LI-re is megírtam, amikor az egyik recruiter arról panaszkodott, hogy az ügyfelük azért nem vett fel valakit, mert hogy néz már ki a szemüveg meg a vastag szemöldök egy kopasz emberen. Ha a recruiter asszisztál ehhez az etikátlan viselkedéshez, ne csodálkozzon, ha őt magát is etikátlannak fogják bélyegezni.

Peti: Van egy különösen emlékezetes negatív példa recruiterekkel kapcsolatban?

Feri: Nincs különösebb, csak a szokásos. De mondok 1 konkrét példát és pár általános(abb) esetet. Az egyik ma már ismertebb ismerős fejvadász rágta a fülemet, hogy menjek el hozzájuk interjúzni 8 évvel ezelőtt. Elmentem. Az interjú végén felhívott, hogy elmondja a feedbacket. Azt mondta, hogy rosszul sikerült az interjú, mert rengeteget nem néztem a szemükbe. De ne aggódjak, mert lehet ezt gyakorolni.

Mi van? Kérdeztem magamtól. Ezek tényleg abba kötöttek bele, hogy mennyit néztem félre? Ők kerestek meg engem. Erre meg kikukáztak? Kötöttek volna bele mondjuk az elmondottakba. Talán még az is érthető(bb) lett volna számomra. De belekötöttünk valami áltudományos felszínes konyha - pszichológiai hülyeségtől (pl aki nem néz a szemedbe az nem őszinte) vezérelve abba, hogy ki mennyit néz a másik szemébe?

Az meg se fordult senki fejében, hogy mondjuk szerettem volna a saját mondandómra koncentrálni, nem pedig a másik arcára? Mi köze van annak hogy mennyit nézel mások arcába és hogy milyen a munkahelyi teljesítményed?

Általánosabb esetek:

• Megbeszélünk egy hívási időpontot, de soha nem hív többet. Ellenben 2 hónap múlva megjelenik ismét, hogy van egy másik pozíciója. Az ilyenre nem vagyok vevő. Ha valakinek a szavában nem tudok megbízni, mert kamuzik, félretájékoztat, stb. akkor az ne jöjjön többet semmilyen pozícióval. Akkor se, ha a világ legjobbja lenne.
• Az indiai cégek lerázhatatlanok, a GDPR-t még hírből sem ismerik. Írok nekik, hogy jó lenne, ha leszednének az állásküldő hülyeségükről, továbbra is küldik. A 10. felszólítás után is.
• Vannak nagyobb cégek, amelyek recruiterei természetesen nem egyeztetnek egymással egy-egy pozíció kapcsán. Volt olyan, hogy az indiai recruiter cég 6 munkatársa kezdett írogatni ugyanazzal a pozícióval kapcsolatosan. Iszonyú idegesítő.
• Küldött a recruiter egy állásajánlatot, amelyet udvariasan visszautasítottam. Majd 3 hét múlva megjelenik ugyanazzal a hirdetéssel. Értem én, hogy itt mindenféle állás küldözgető rendszerek működnek a háttérben, de akkor is. Ne már jó? Az ilyen akciókkal csak szétverni lehet a kapcsolatot, nem elmélyíteni. Hogyan higgyek annak a recruiternek, aki azt ígéri, hogy megtalálja nekem a szuper - tuti lehetőséget, ha arra se emlékszik, hogy 2 hete már váltottunk e-mailt? Talán a Slow mozgalom nem jönne rosszul a fejvadászoknál sem. Építsünk ki minőségibb, hosszabb távú kapcsolatokat, ne pedig tiszavirág életűeket. Szenteljünk több időt és figyelmet egy kapcsolatnak, mert lehet jobban megéri, mint a neten össze - vissza írkálva mindenkit zargatni.

Peti: Hogyan lehetne szerinted jobb / professzionálisabb egy recruiter?

Feri: A szavahihetőség nagyon fontos. Az őszinteséget többre értékelem, mint a hazugságot, amire előbb - utóbb fény derül. Minden részletet pontosan igyekszem megjegyezni, ha egy recruitert valamilyen oknál fogva azon kapok, hogy nem a valóságot kommunikálja, akkor az egy életre leépíti a kapcsolatot. Ha időközben megváltozott a helyzet, ez sem ok arra, hogy ha megígértünk mondjuk egy hívást, hogy akkor azt ne teljesítsük. Ha pedig véletlenül feledkeztünk meg róla, akkor tegyünk az ellen, hogy a jövőben ez ne fordulhasson elő ismét. Vagy legalább azért mentsük ki magunkat. Ha ígérsz valamit és nem teljesíted, az a saját szavaid értékét devalválja.

Én vidéken nőttem fel. Apám arra nevelt, hogy vállaljam a tetteim következményét és a munkám korrektül és becsületesen igyekezzem elvégezni. Ha fontos számodra egy kapcsolat, akkor arra vigyáznod kell és nem lehet arra hivatkozni, hogy: "Bocs, nem volt időm rá". Aki nekünk, vállalatunknak fontos arra időt és energiát szánunk. Ha nem szánunk időt, akkor az egyértelműen ennek a jelzése, hogy az ember nem fontos számunkra. Sok probléma származik abból, hogy a recruiterek sajtója nem túl hangos.

Nem nagyon osztják meg problémáikat az álláskeresőkkel. /max speciális belterjes csoportokban/ Ha nem osztod meg a gondjaidat, akkor elfogadásra se számíthatsz. Úgy vélem sokat javítana a helyzeten, ha valakik nyíltan felvállalnák a dolgokat. A saját hibáink felvállalása és azokkal való szembenézés segít nem csak önmagunk megismerésében, de egy magasabb szintre is jutni.

Peti: Van egy különösen emlékezetes pozitív példa recruiterekkel kapcsolatban?

Feri: Persze van. Megígérte, hogy visszahív, visszahívott. Pontosan. Kaptam feedbacket is. Őszintét. Végül nem lett a dologból semmi, mert a cég egy másféle embert keresett. De a fejvadász kapott egy piros pontot. Intelligencia, szakértelem, szavahihetőség, őszinteség, korrektség, megbízhatóság. Nem kell ide varázslat. De ez mégis olyan kombináció, amivel csak ritkán és elvétve találkozik az ember. Hamarosan jövünk a beszélgetés 2. részével. Stay tuned! :)